Van egy olyan közhely, hogy: voltak elveim, aztán lettek gyerekeim.
Mert lehet azt mondja az ember, hogy jaj én majd soha nem ütök a gyerekemre. De nem biztos, hogy be is tudja tartani. Ezt gondoltam valamikor én is, de...igen, én is csaptam rá az enyémre. De ettől még nem érzem úgy, hogy verem a gyerekem. Nem tudtam betartani, mert a helyzet úgy hozta, és mert ez vagyok én. Szerintem fontos, hogy bármihez is próbálja tartani magát az ember, bármilyen elvhez, elképzeléshez - maradjon önmaga. És én ilyen vagyok, sokáig türelmes, de amikor robbanok, akkor nagyot durran. Lobbanékony vagyok mondhatni, mert egy alapos, nagyon nyugodt, megfontolt anyuka lehet, hogy tényleg soha nem üt hozzá még a gyereke fenekéhez se, de én nem ez vagyok. Persze ehhez kell az a fajta gyerek is, aki "nem követeli ki magának". Belőlem ki kellett jöjjön akkor az, és ez nem azt jelenti, hogy véresre vertem a gyereket, de a kezére ütöttem, vagy a fenekébe csaptam, vagy éppen sallert kentem le (nem óriási pofont), amikor már nagyobb volt, mert szemtelen volt, és nem csintalan, hanem gonosz volt. Láttam az arcán, láttam a szemén, és ez nagyon idegesít, amikor szemtelen.
Azt is mondja az ember amikor még nincs gyereke, hogy na aztán minden útszéli fához-bokorhoz kuporogtatják a gyereket pisilni, vagy egyebet, milyen dolog ez, én majd biztos nem! De igen. Csak épp ne csináljon magára, mert amikor pelenkából kinőtt kisgyereked van, akkor döbbensz rá, hogy milyen civilizálatlanok városaink: sehol egy közvécé, a lokálok mellékhelyiségeit kell használni, már ahova be tudod könyörögni magad, vagy éppen veszel egy feles ásványvizet az üzleti ár duplájáért, mert csak a vendégeiket engedik be a toalettre. De van amikor egy turkáló eldugott, sötét, elpukkant budija is jó, csak éppen engedjenek be, mert a gyerek annyira nem nagy, hogy kibírja hazáig, de annyira nem kicsi, hogy pelenka kelljen még rá, és tud szólni ha kell. És ha éppen az utcán kell... Akárhogy is: a málhás szamár jelenséghez (két gyerek, babakocsi, kismotor, homokozó edénykék, kréta, vizes üvegek, nedves törlő, kifli, keksz, vastag felső, stb.) nem tartozik hozzá még egy bili is, amit hordasz magad után mindenhová, és persze majd gondoskodsz a tartalmáról is. Erre találták ki az összehajtogatható kartonbilit, ami egyszeri használatos elméletileg, de ha zacskót teszel bele, akkor könnyebb a tartalmat is eldobni és többször is használhatod az alkalmatosságot. Csak hogy nálunk nem kapható, ajándékba kaptunk egyet Pestről, innen tudjuk, hogy létezik, magyar szabadalom, max netről rendelhet az ember, már ha tudja, hogy van ilyen... Van az a helyzet is, amikor a kétéves csak azért akar a bokor tövébe lekuporodni, mert látja, hogy a másik gyerek is a játszótérről oda menekült pisilni, és ez milyen izgalmas, ő is akar, persze tuti biztos, hogy nem kell pisiljen, de nagyon akar utánozni. S akkor győzködöd, de marad a kérdés: mi van ha mégis pisilne...aztán valaki megnyeri a csatát, vagy ő kitartó és végül letolod a bugyiját, vagy te nyersz észérvekkel, gyere menjünk és veszek neked fagyit trükkel.
Ez csak két dolog ami eszembe jutott, amit nem sikerült betartani az "elvek"ből.
szombat, február 23
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Abszolút nem érdekelhol akar pisilni, szarni. nem érdekel, gyerek, rájön amikor akar... Öregnéne megszólítottm miért pisil a bokorban??? A jó ku..a pisilő Atyagatya, Ha a macska peseli, szarja a bokrot, az nem baj??????????. Ahurkákat összeszedem...Abszolút nem érzek szégyenyt. A vikkenden is lepisili a bokrot. És rá is csapok, vagy legalábbis 1xermegtörtént.. Csak azt érzem válasz e bejegyzés..Engem is zavar.......
Megjegyzés küldése