De mégis...inkább minden szülőnek ajánlom még a babócatervezés legelején. Mi nem neveltünk/ünk csak kötődően, inkább egy középutat járunk, de talán ha ezt a könyvet hamarabb elolvastam volna, nem kínlódtunk volna annyit Sára altatásával/alvásával, most meg a Matyiéval.... Például. Meg még az is motoszkál a fejemben, hogy talán lányunkkal nem lenne annyi hisztiből, engedetlenségből, akaratosságból, okoskodásból, türelmetlenségből adódó probléma. Vagy ezek minden gyerek velejárói?
Nagyon közvetlen módon fogalmaz a könyvben az szerző-orvos-anyuka, többek közt azt is leírja, hogyan lett belőle kötődően nevelő szülő. Ez egy tudományos megfogalmazás, de valójában sokan nevelnek így anélkül, hogy valaha is megfogalmazódott volna bennük, hogy mit csinálnak. Csak egyszerűen érzésből, ösztönből teszik amit tenni kell, nem filozofálják túl a gyereknevelést...és talán nem olvasnak annyit ez ügyben mint mi sokan. A könyv leginkább a neveléstípus három területét bontja ki: hordozás, igény szerinti szoptatás, együtt alvás, de sokáig taglalja a könyv első felében, hogy miért jó a szülőnek és a gyereknek a kötődőnevelés. Nagyon józanul azt is megfogalmazza, hogy ez egy módszer, nem csodaszer, nem gyógyír problémákra, csak egy lehetőség és a fentebb felsorolt három gyakorlat nem maga a kötődő nevelés, hanem csak hozzásegítenek annak a gyakorlásához, merthogy az maga egy elvi dolog, mármint a kötődőnevelés.
Ha egy mondatban kéne összefoglalnom a lényegét, akkor ez lenne az: "A kötődő nevelésben a legfontosabb a közted és gyermeked között kialakuló kapcsolat. Fogadd el egyenrangú félnek és tiszteld őt, mint embert! Elvégre hogyan adná meg neked a tiszteletet, ha ő sem kapja meg? Légy őszinte magadhoz és hozzá is, ne hazudj se szóban, se tettekkel, mert észreveszi! Kicsi, de nem hülye. Ha ezek mellett még válaszolsz is a babád kapcsolatfelvevő kísérleteire, akkor jó úton vagytok a biztonságos kötődés és a kölcsönös bizalom kialakulása felé. ... A kötődő nevelés sokat igényel tőled az elején, de később kamatostul kapod vissza a gyermekedbe fektetett időt és energiát."
Amit én nehezen sajátítottam el, de most már megtudom csinálni, és Matyi sem egy "nehéz eset" gyerek: "Prioritálás. Amikor alszik a gyerek, néha fontosabb, hogy megidd a kávéd és olvasgasd az újságot, akkor is, ha elborít a szennyes ruha és poros a szekrény. Mosogatógépbe gyerekkel együtt is pakolhatsz, ahogy főzni is tudsz gyerekkel együtt vagy a gyerekkel a hátadon, de békében kávét inni, és közben újságot lapozgatni nem biztos."
Amikor letettem a könyvet morfondíroztam azon, hogy vajon miért van ennyi konfliktus a háromévesünkkel: túl szerettük, elkényeztettük, következetlenek voltunk (én belátom, hogy néha igen) vagy pont nem szerettük eléggé, nem reagáltunk jól az igényire és most visszavág (például amikor kiságyba erőltettük akarata ellenére, amikor leszoktattam a ciciről és napokig sírt érte minden elalvásnál, de én kőkemény akarattal azt mondtam nem, nincs több cici, mert engem már nagyon zavart a szoptatás, vagy amikor csak két éves volt és kiabáltam rá, hogy csendben legyen, ne koslasson, ne zajongjon, ne szólítson 5 percenként, mert nem tudom elaltatni a kisebbet, aki ugyancsak egy nagyon nehezen "kikapcsolható" baba, és végül feladtam a "tanítsuk meg egyedül elaludni" tervet, inkább cicire tettem, hogy hamarabb menjen, mert idegesen hiába is próbáltam altatni órákig, mellettem meg a kétéves, persze, hogy nem bírt annyit csendben ülni a másik szobában, és persze nappal még most is cicin alszik el a 14 hónapos...)
Kérdések és kétségek. Ezután már csak így lesz? Erre azt mondja Büki Andrea: "Carpe diem! Ne agyalj azon, ami volt, és ne aggódj előre azon, ami még nem jött el. Rengeteg energia folyik el, ha minduntalan azon rágod magad, ami már elmúlt, vagy ha idejekorán azon stresszelsz, hogy mi lesz a jövőben. Most, most van, fókuszálj a jelenre." Próbálom ehhez tartani magam.
Akitől kölcsönkaptam a könyvet négy plusz egy gyereket nevel, és kb. egy évvel ezelőtt azt mondta: meglátod, amikor betöltik az 5-6 évet kicsit könnyebb lesz, mert már másképp lehet velük beszélni... Hát én nagyon várok egy váltásra, mert hónapok óta napi szinten megy a veszekedés, nyűgölés, dühöngés, ellenkezés... De mindig várjak egy jobb periódust és az évek szálljanak el mellettem? Talán ha legelejétől kötődően nevelünk...
4 megjegyzés:
Hát igen... Az a baj, hogy máshonnan meg az folyik, hogy amit az elején felépítesz az lesz később is és, hogy mindig úgy cselekedj, hogy az a jövőre nézve is jó legyen... mindig azzal ijesztgetnek, hogy ha most ölbe veszem, akkor az már örökké úgy marad...de ha őt ez nyugtatja meg, akkor úgyis azt teszem, ami neki a legjobb. Ez a CARPE DIEM tényleg nem rossz, de meg lehet állni, hogy ne folyton arra gondoljunk, hogy ennek tényleg lesz-e következménye...
Te Réka, írtó jól írsz és jókat!Puszi nektek, Csilla
Minden az egyensúlyon múlik Csöpi, nem kell extrémnek lenni egyik fele sem, és akkor baj nem lehet. Na és mi van ha ölbe veszed és a jövőben is így lesz, úgy gondolod zavarni fog majd ez téged? Ha nem, akkor vedd ölbe. Én már tudtam miket hibáztam el az elsővel, és nagyjából ugyanazokat elbaltáztam a másodikkal is, mert nem tudtam másképp tenni, például a cicis elalvások, altatás (nem alszik el egyedül egyik sem...még). DE a másodiknál nem rágódtam az elbaltázások miatt már, nem annak fogtam fel, mert tudtam elmúlik, változni fog a gyermek is és a helyzet is, csak az elsőnél hiszi azt az ember, hogy minden ugyanúgy marad már örökre és a bosszantó dolgoknak sose lesz vége.
Köszi Csilla!
Megjegyzés küldése