Végre, végre!

Több okból is VÉGRE!: evés, alvás, ciciről leszokás.
Eszik rendesen a mi fiúnk! Hogy minek köszönhető? Leginkább, és orvos szerint is annak, hogy erős elhatározásomban nem törtem meg, és mamai meg dédmamai segítséggel leválasztottuk Matyit a ciciről. Történt mindez pár napja, a legényke 14 hónapos - éppen betöltött - korában. Egy éves kora óta foglalkoztat a gondolat, hogy abba kéne tán hagyatni a szopizást, mert nagyon az fele haladtunk mint nővérével: már csak elalváshoz és visszaaltatáshoz kellett a cici, de ahhoz nagyon. Délben babakocsiban sétálva vagy otthon cicin aludt el, este tejet ivott cumisüvegből (boltit vagy tejport, gondoltuk ez utóbbi hizlalja, de nem igazán) és apával elaludt. Éjszakánként 3-4-szer ébredt, sírt, ha meghallotta, hogy valaki közeledik elhallgatott, figyelt, aztán ha kiderült, hogy az apja ment visszaaltatni s nem a cicitulajdonos, akkor megint rázendített, feszítette magát, amíg meg nem adtuk magunkat és cicit nem kapott. Mondanom sem kell, minden éjjel kínlódás volt, sokszor a mi ágyunkban kötött ki. (miért is zavar ez engem amikor egy előző posztban a kötődő nevelésről áradoztam? hát mert mi nem így akartuk, mi a középutat választottuk és nem azt, hogy éjjelente akár velem akár nélkülem alszik még egy év után is többször ébredjen, mindig rám cuppanjon, nem láttam az alagút végét, hogy mikor lesz ennek vége, és nem vagyok az a szülő aki ráhagyjam a gyerekre, hogy addig szopik amíg akar, és addig alszik velünk amíg akar, egyszerűen nekünk kellemetlen és kész. na meg hát aludt velem pár hónapos koráig, nem volt kiságyba erőltetés).
Így jutottunk arra az elhatározásra, hogy bevetjük a leszoktatós tervet, a két évvel ezelőttihez hasonlót: hazamegyünk mamáékhoz, és ha más altatja majd elszokik, és megszokja a cici nélküli elalvást. Most jött el az ideje, most van az oviban vakáció, amúgy is készültünk haza, rég nem voltunk. Tudtam, hogy nem kell ehhez napokra elhagynom, mert máskor soha nem kéri a cicit, nem az van, hogy meglát és már vetkőztet. A terv bejött. Nappal dédimama altatta el, volt néha kis sírdogálás, máskor meg teljesen simán és hamar ment. Este mama altatta, éjjel is mama kelt fel hozzá, ha felébredt. És csodák csodájára a megébredések ritkulnak! Egész jól haladtunk amíg egy kis megfázás vagy vírus fel nem ütötte a fejét, az orrdugulás miatt ébred meg éjjel 1-2-szer, de hamar vissza lehet altatni. Hamar el is mentünk mama családorvosához, aki megerősítette, hogy kicsit piros a torka de nincs nagy baj, amúgy sem tűnik betegnek, hisz eszik jól, és már a váróteremben olyanokat oroszlánozott (értsd: kiabált), hogy attól féltünk az ordítástól reked majd be a torka nem a meghűléstől. A leszokás másik hozadéka az étvágy, talán az okozza a jóízű kajálást, hogy nem telítődik fél éjszakát anyatejjel, és délben is míg elalszik. Ennek csak örülni tudunk, mert az egyéves oltásait kapta be két hete és akkor megmérték: alulról súrolja a 8 kilót.
Nos ez ilyen formában működik, reméljük ha majd visszamegyünk Vásárhelyre ugyanilyen jól eltudom altatni én is, illetve hátha kialakul az éjszaka átalvása is. Lelkileg...hát sokat nem filozofáltam, meg kell mondjam, teljesen úgy éreztem ennyi elég volt szopizásból. Azért nem hagytuk abba hamarabb, mert olyan kis vékonyság, rossz evő, legalább anyatejet kapjon. De most úgy éreztem eljött az ideje, és ő sem tiltakozott nagyon. Még egyszer megerősödtem abban a hitemben, hogy a gyerek átveszi a lelkiállapotunkat. Ha én nyugodt szívvel szoktattam le a szopizásról, akkor ő nyugodt szívvel hagyta abba. persze volt búcsúszopizás, elmondtam neki, hogy ettől még nagyon szeretem és sokat fogunk összebújni, simogatózni, miegymás, de szopizni nem lehet többet, mert anya fáradt, és ő amúgy is már nagy fiú, mindenfélét eszik. Úgy tűnik megértette. Nem egyik napról a másikra maradt abba, hanem szépen fokozatosan, észrevétlenül iktattuk ki az életünkből a cicizést.